2012. november 4., vasárnap

A jelentkezőknek

Lehet, hogy kegyetlenségnek, vagy annak tűnik, hogy nem győzöm , de minden adott új munkalehetőségnél csakis azokkal az önéletrajzokkal foglalkozom, amely azokra a szakmákra kellenek.

Kedves, hogy próbáltok minél több infót megadni magatokról (motivációk, okok amiért elindultok, család, tehetséges gyerekek), de én ezzel nem tudok mit kezdeni, mert egyszerűen nincs rá időm, és nem is akarom, hogy bármi befolyásoljon azon kívül, hogy megtaláljam a legalkalmasabb jelentkezőt.

Valóban nem győzöm, ha olyan dolgokkal kell foglalkoznom, amihez nekem semmi közöm.
Az értelmiségi canadahunos titkos rajongómnak üzenem: mindig adott szakmákra keresek jelentkezőket, ha betelt, akkor annyi, ettől függetlenül kismillió más önéletrajzokat kapok habizti alapon. Nem utasítom vissza, emrt lehet, hogy egy hónap múlva kell, de nem akarok mindenkinek külön-külön hetente leveleket írni, hogy van-e esély, vagy nincs. Ha van, előveszem az önletrajzot, és vagy sikerül neki, vagy nem, mint minden más munkakeresésnél. Sok esetben 10 helyre kapok 30 jelentkezőt, evidens, hogy nem fognak beleférni a keretbe.

Construction munkára most NINCS ajánlatom. Se drywall, se painting, se semmi. ha küldöd a resume-t rendben, ha lesz munka, előveszem.

2012. november 3., szombat

Immigration News


Citizenship and Immigration Canada (CIC) has announced plans to maintain its record levels of immigration. CIC plans to admit a total of 240,000 to 265,000 new permanent residents in 2013, matching its targets for the seventh year in a row.
In addition to ensuring high immigration levels, the Immigration Levels Plan for 2013 will create more room for the rapid growth in the Canadian Experience Class (CEC). The program, which was launched in 2008, facilitates the transition from temporary to permanent residence for those with high-skilled work experience in Canada, including international students and temporary foreign workers.
The number of people who applied under the CEC program has increased from about 2,500 people in 2009 to more than 6,000 in 2011, with more expected this year than ever before. In 2013, CIC intends to accept a record high of up to 10,000 permanent residents through this popular program.
“Our Government’s number one priority remains economic and job growth,” said Minister Kenney. “Newcomers bring their skills and talents, contribute to our economy and help renew our workforce so that Canada remains competitive on the world stage.”

2012. október 26., péntek

Egy nagyon-nagyon fontos dokument, amit ki kell töltened

Ennek a dokumentumnak a pontos neve:

Qualification Certificate Program Work Experience Application

Innen tölthetitek le:

http://www.tradesecrets.gov.ab.ca/forms_publications/forms/pdf/appl_qual_work_exp.pdf


Pdf dokumentum, ha egyáltalán akarjátok ezt az egészet, azaz kijönni, megkapni a papírokat, akkor szükségetek lesz Pdf reader (Adobe Acrobat Reader) programra, mert minden hivatalos papírt ebben a formában tudtok letölteni. Ingyenes program, ha még nincs a gépeteken, akkor innen érhetitek el:

http://get.adobe.com/reader/

vagy magyarul:

http://szoftverbazis.hu/szoftver/adobe_reader_x_v10.10__magyar_.html.


Mi is ez a dokumentum?

Ez tulajdonképpen egy igazolás arról, hogy a tapasztalatotok vagy/és az iskolai végzettségetek elegendő ahhoz az álláshpz, amelyet Kanadában meg akartok pályázni.

Ezzel kezdődik az egész procedúra. Sok esetben kifizeti a leendő munkaadótok, de a legtöbb esetben nem. Miért nem?

Azért, mert ha nem kapjátok meg erre a pozitív választ, akkor ő feleslegesen fizette ki, hiszen nem tud alkalmazni, nem kaphatod meg a work permitet, nem utazhatsz ki enélkül. Ezzel a papírral bizonyítod, hogy megérkezésed után majd képes leszel letenni a szükséges vizsgát ahhoz, hogy kanadai szakmunkásként dolgozhass. Ezzel a papírral tulajdonképpen azt biztosítod be magadnak, hogy te valóban szakképzett, vagy elég tapasztalt ember vagy ahhoz, hogy kiutazhass Kanadába, Albertába dolgozni, ezzel biztosítod be magadnak azt, hogy akarjanak téged a cégek. A legtöbb cég azokat keresi céliráyosan, akik ezt a papírt már megkapták, csak job offerra várnak a work permit megszerzéséhez.

Ha tehát ebben a versenymben előnyhöz akarsz jutni, akkor érdemes ezt beadni már most, vagy hamarabb, mert hatalmas előnyre tehetsz szert vele. Ennek a feldolgozási ideje 6 hét, akkor kapod meg a választ, magát a certificate-et, azaz azt, amit itt Kanadában úgy neveznek: AIT Certified.

Ha te AIT certified vagy, akkor sokkal, sokkal könnyebben tudlak kihelyezni dolgozni, hiszen egyrészt nem kell kivárnia a leendő munkáltatódnak a hat hetet mire megkapod, és nincs benne a pakliban, hogy esetleg nem felelsz meg.

Hogy tudd: ha megvan a megfelelő gyakorlatod, akkor megkapod. természetes valós, leellenőrizhető gyakorlat kell, amit felhívhatnak, leellenőrizhetnek (most én pontosan ezt csinálom a jelentkezőinkkel, a Fülöp szigetekre telefonálgatok, hogy a referenciáik valósak-e).

Ez pénzbe kerül. Nem nekem, nem a cégemnek kell kifizetned, ezt a Canadai Govarnmentnek kell fizetned, de ez része az egész herce hurcának, szóval, hogy ne kapjak mellékzöngét utána valamelyik topicon valamelyik fáklya agytól, hogy akkor ugye mégiscsak kell fizetni, EZ EGY KIVÁNDORLÁSHOZ SZÜKSÉGES, KÖTELEZŐ ÁLLAMI DOKUMENTUM, nekem ehhez semmi közöm, én csupán megmutatom, hogy jaja ezzel kell kezdeni. Az ára $450.00, de ha megnézitek az adott linken, magán a nyomtatványon is rajta van, és az is, hogy a govarnmentnek (Alberta tartománynak) kell kifizetni.


Tehát, ha ez megvan, akkor jön az, hogy rákerülhetsz a munkaadód LMO-jára, azaz alkalmas vagy arra, hogy a kanadai állam szerint is te tölthesd be az adott állást, hivatalosan: megkaphatod az LMO confirmation-t (lefordítva: a cég megkapja az LMO-t (Labor Market Opinion, hogy hozhat munkást külföldről). Ez az LMO, ezzel nektek nem kell törődni, csak azzal, hogy ezzel rendelkeznie kell az adott cégnek. Általában ez meghatározott ideig szól, 3-6 hónapra, ennyi idő alatt kell találnia megfelelő embert, aki ezen időn belül már megjelenik az adott ország kanadai nagykövetségén, és beadja a work permit applicationt.

Nos megvan z LMO-ja XY cégnek. Mi elkezdünk rá neki keresni embert. Megvagy te, megvan a job interview, mindenki boldog.Sokszor ekkor adják be ezt az application-t. Azaz mire megjön a válasz (6 hét) ez már lemegy az LMO határidejéből. Ha téged nem sikerül megtalálnunk időben, akkor szintén ment idő, azaz még rövidebb idő áll rendelkezésre. Nos ezért szeretik a cégek, ha már van AIT Certified jelentkező, emrt hoppá, ő már befutó teljes mértékben. Nos megint beadják a neveddel (mint megfelelő, certified jelentkező) a Service canadához, és várnak egy hónapot, mire vége a feldolgozási időnek. Nos ekkor neked, mint a villám kell beszerezned minden további papírt, hogy egyáltalán még időn belül maradva be tudd adni a munkavállalásihoz a kérvényt a nagykövetséghez.




Ha megtudjátok ezt oldani, ha van erre pénzetek, akkor azt javaslom: adjátok be. Vagy másik opció: meg kell várni olyan munkaadót, aki ezt hajlandó kifizetni nektek. Ilyen is van, de kevesebb.

Amit tegnap elfelejtettem ide írni:

Szóval 12 hónapos a lejárati ideje a dokumentumnak.

Ehhez a dokumentumhoz minden egyébb információt itt találtok meg:


http://www.tradesecrets.gov.ab.ca/index.html?page=forms_publications/instructions.html

konkrétan a " For tradespeople"  cím alatt kb az oldal közepén.



2012. október 19., péntek

Újabb szerződések:

Long Haul truck driving

Sort Haul truck driving (Backhoul truck driving) :http://en.wikipedia.org/wiki/Backhaul_(trucking))

Resume példa itt:

http://www.connectcv.com/sample-resume/transport-logistics-truck-driver/



Truck mechanic's (Haeavy Equipment mechanic's)

Caterpillar mechanic's (hogy mik ezek? A legnagyobb nehézgépgyártó cég a világon, tehát nehézgépszerelők) Itt olvashattok a Caterpillar-ról:

http://en.wikipedia.org/wiki/Caterpillar_Inc.


Construction Project Manager's, Construction Engineer's


Ezekre tegnapra kérem a MEGFELELŐ resume-kat, azaz nagyon sürgős.


2012. október 15., hétfő

Új keresések.

Most kell nekem 20 elektromos műszerész...

Igazából a specifikus kiírása a job offernek ez: 


"We require an Instrumentation Journeyman with gas turbine maintenance and Distributed Control Systems, (DCS), experience to work in a plant near Calgary. This Journeyman Instrumentation job offers a Monday to Friday shift with no overnight travel required.

Your job will be to monitor, test, troubleshoot and maintain the sensors, meters, analyzers, valves and other instrumentation devices that are used to keep the plant running smoothly.

To be considered for this Industrial Instrumentation position you must be a Journeyman Instrumentation Mechanic, OR a 4th year Instrumentation Apprentice, OR an Instrumentation Diploma Grad with several years of directly related experience. You must have experience working with gas turbines, and be comfortable with Distributed Control Systems. We are looking for candidates with a proven track record of working safe, and doing high quality work within a fully operational plant.

You will be in contact with our client on a daily basis, therefore you must have great communication skills and a customer service personality.

Techmation Electric & Controls Ltd. is a privately owned Canadian company providing a complete range of electrical and instrumentation services to the Oil and Gas sectors. We have 23 offices and offer career growth opportunities. Techmation is recognized as "Best in Class" and we are committed to Quality, Safety and Service.

We provide competitive wages, an excellent benefit package, RSP/Pension plans, compensating tuition for apprentices and much more. We believe in succession planning to promote from within the company for career advancement."


Akik már beadták a resume-kat, és várnak, azoknak az önéletrajzát átnézem, és valószinű, hogy újra kell csinálni, hogy pontosan megfeleljenek a kiírásnak.



Heavy equipment operator, és mechanic (ezen utóbbiak csak Januártól, most nem is foglalkozunk vele, majd később)

Dozer operator
Scraper operator (single and twin engine)
Grader operator
Packer operator
Excavator operator
Rock Truck operator
Water Truck operator
Lube truck operator 
Fuel truck operator



Ironworkers, és Mobile crane operators (darukezelő)


Constuction project manager, Engineers (most have profession profile)



Pipe fitters

-Read and interpret drawings, blueprints and specifications to determine layout requirements

-Cut openings for pipe in walls, floors and ceilings using hand or power tools or machines

-Select type and size of pipe required

-Measure, cut, thread and bend pipe to required shape using hand and power tools

-Weld, braze, cement, solder and thread joints to join pipes and fabricate sections of piping system

-Install supports, valves, piping and control systems

-Test system for leaks using testing equipment

-Clean and maintain pipe units and fittings and flush system.


Tehát most várom ezekre a resume-kat. Akik jelenleg is már várnak, és megfelelnek arra, hogy megpályázzák a kiírt állásokat, azokat természetesen automatikusan továbbítom, de elképzelhető, hogy kell az önéletrajzokon változtatni.

Ha valakinek kell segítség az önéletrajz megírásában, rendben, de ezt nem csinálom ingyen, mint ahogyan más sem, mert kb 5 percekre lebontva megvan a napi beosztásom.

A resume címe legyen: név+a megpályázott szakma. Minden egyébb címmel ellátott resume-t olvasatlanul hagyok, nincs rá időm, se energiám átnevezgetni őket. NE PDF-BEN, HANEM WORD-BEN KÉREM!!!








2012. október 10., szerda

Class 1 Drivers





















Helyzet most

A helyzet, amit olvashattok alant, és az, hogy jelen pillanatban az egyik cég International recruiting managere vagyok. Mondanám melyik cég, de jelen pillanatban a neten róluk csakis a helyi munkaközvetítést látjátok, mert eddig csakis ezzel foglalkoztak, most bővülnek szakképzett emberekre. Mivel változások vannak minden irodájukban, így új embereket kell felvenniük, és átmenetileg én kaptam meg a calgary iroda management-jét, azaz most jelen pillanatban reggel 9-től másnap reggel 6-ig dolgozom, 2-ig az irodában vagyok, majd on call-on, azaz mindenki nyűge, viszketegsége, baja hozzám jön, és az azonnali igények is a munkásokra, szóval jelenleg többszáz temporary dolgozóval kell foglalkoznoom, mert ebből él a cég, és ha sikerült felvenni megfelelő mennyiségű embert, akkortól tudunk a külföldi munkavállalókkal érdemben foglalkozni, ami kb 2-3 hét. Szabadidőmben csinálhatom, de ma egy percem sem volt. DE.

A cég 16 éve foglalkozik az oil field-el, a főnöknőm volt az év női vállakozója 2003-ban, hatalmas az ismerettsége, így nekem nem kell foglalkoznom azzal, hogy munkahelyet keressek nektek, már nála vannak az ajánlatok, de nem tudunk most azzal foglalkozni, mert nincs elég emberünk az irodába. Azt tudom, hogy most kellenek truck mechanikok, és truck driverek, élesre töltve várnak a resume-k, de most várjatok kicsit, mert tényleg reggel 9-től most este 8 van, de még nem tudtam lerakni a telefont 10 percre sem, mert hívogatnom kell az embereket még hajnalra a SEARS-be dolgozni.

Kellenek majd egészségügyisek, az olajmezőkre kellenek építőipari, és mindenféle egyébb munkások, szóval most jó helyen vagyok nektek, de most a Calgary iroda a nyakamba szakadt.

2012. október 9., kedd

Önéletrajz problémák!!!

Az elmult honapban kb. 15 szakmai oneletrajzot kaptam azzal a keressel, hogy nezzem at oket - igaz, csak 2 embert kertem meg, hogy kuldje el. Ezt a 15-ot atnezem, TOBBET NEM. Nincs se energiam se idom ezzel foglalkozni. Ami leginkabb felnyomta bennem az ideget az az, hogy Katalin szamos mintat tett fel ide az Eszak-Amerikai szakmai oneletrajzokra, es nem azert, mert unatkozott, hanem azert, hogy nektek segitsen. A 15-bol csak 2 volt egyaltalan hasonlo, a tobbiek meg csak a faradtsagot sem vettek arra, hogy atnezzek es hasonlot irjanak! 

Melyik mintaban latsz fotot, szuletesi idot, hobbit, elettarsi kapcsolatot, stb...??

Megegyszer elmondom, hogy a resumedban NE LEGYEN:

-FOTO
-SZULETESI IDO
-HOBBY, ERDEKLODESI KOR
-VALLAS
-CSALADI ALLAPOT
-SEMMI SZEMELYES DOLOG A NEVEDEN ES AZ ELERHETOSEGEDEN KIVUL
-NE LEGYEN A CIME CURRICULUM VITAE SEM RESUME
- HA A MUNKADHOZ NEM SZUKSEGES GEPJARMUVEZETES, NE IRD BELE, HOGY VAN JOGSID.
- NE HASZNALJ ÉKEZETEKET ! Ha a HR-es gepe nincs beallitva ekezet kezelesre (miert is lenne?) akkor lehet, hogy valami hasonlot lat: %(()^#%&*◇□≭∿☣♾, szoval a vege delete lesz.

A fejlec kb. igy nezzen ki:

                                       Szilveszter Matuska

           Offering 12 years of experience as a Demolution and Explosive Technician

 Address:  Puskaporos ut. 15                                                       
                6130 Biatorbagy                                                           
                Hungary
 Tel.: 36/30 123-456   
 e-mail: szmatuska@ bigbumm. com       

Senki nem kivancsi arra, hogy Szilveszternek a dinamit volt a jele az ovodaban, arra sem, hogy szeret-e fozocskezni es hany felesege van. A ceget egyetlen dolog erdekli, hogy tud-e robbantani, mekkorat, fustel, porral vagy anelkul, milyen szinten es ezt miota csinalja, van-e gyakorlata valami specialis teruleten, mint pl. a hid robbantas. Ezekrol viszont tudni akarnak minden reszletet. Ez lesz a feladata, ezert fogjak fizetni.  Ennyi..

Es ha mar az elerhetosegnel tartottunk, akkor elmondanam, hogy nem szerencses olyan e-mail-t megadni, hogy pl.:  playboybunny@ whatever.com, weedlover@veryhigh. hu,  ironmandezso@ wherever.hu...

A 6 Eszak-Amerkai orszagbol kettoben biztosan letezik egy ugynevezett Discrimination Act (igen, az egyik Kanada), ami arrol szol, hogy a munkaado nem kulonboztethet meg senkit szarmazasa, vallasa, politikai nezete, neme, kora, haja szine, stb.. alapjan - kizarolag a szakmai gyakorlatra korlatozhatjak dontesuket.
Itt nem latsz olyan hirdetest, hogy:
"20-24 ev kozotti, hajadon, karcsu, nagycsocsu holgyet keresunk titkarnoi pozicio betoltesere. Foto szukseges."

Szoval ezert nem jo beleirni, hogy pl. a belyeg gyujtes a hobbid, mert ha tortenetesen a HR szemelynek is ugyanez, akkor ezen baki miatt valaki torvenyesen perelheti a ceget, mivel a HR-es a belyeg gyujto haverjait veszi fel dolgozni, teccikerteni??

Ne egyes szam / elso szemelyben irj!
Ne igy: Ennel a cegnel az volt a feladatom, hogy csoveket hegesszek ossze,  fabol faragjak vaskarikat, zabot kellett hegyeznem, stb..
Hanem igy:
Feladatok: cso illesztes, hegesztes, fabol vaskarika faragas, zab hegyezes, stb..

Ha egy magyarul nem beszelo szamara a nevedbol nem derul ki egyertelmuen hogy him vagy nonemu vagy-e, akkor hasznald a Mr, Miss, Mrs jelzoket.

Ha a munkaado kivancsi a resumedban nem szereplo dolgokra, majd megkerdezi az interview soran. Addig viszont el kell jutni.

Ha Kanadaban nincs egy nagybacsid aki kihoz es munkat ad neked, az egyetlen eselyed egy PROFI ONELETRAJZ!  Ha nem tudsz magadtol osszehozni egyet, akkor keress meg egy ceget aki ezzel foglalkozik - sok van ilyen, nemelyik munkakozvetito is alkalmaz erre profikat - fizess $100-1000(!) es a problema megoldva!

Van egy HR-es ismerosom akinek megmutattam nehany oneletrajzot (egyebkent ok a legprofibbak az onelatrajz keszitesben mivel egy nagy cegnel sokezer megy at a kezuk alatt), latnotok kellett volna a fejet. Minden resumet ok kapnak meg eloszor, innen vagy a papir daraloba, vagy a fonoke asztalara kerul. Szerinte a resumek 60% sosem jut el a fonok asztalara, annyira rosszak, es ezt az itt keszult, kanadaiak altal irt resumekra ertette....

Sooo, please, do some damn research, google: "how to write a good resume" " important key words in resume" "qualification highlights in resume" "what's in a good resume" etc... The internet is your friend, use it! Also search for resumes specifically related to your trade and forget the Hungarian or European style resumes, they won't get you a job in Canada! Oh, and never, ever send a resume by itself, always attach a cover letter! If you don't know what is that, look it up!

Thank you for your time and have a nice day!

                                                      MEGJEGYZES:

A felreertesek elkerulese vegett, EZT A POST-OT NEM KATALIN IRTA! NEKI TOVABBRA IS KULDJETEK A RESUMEKAT. Persze a fentiek alapjan keszulteket...
En nem vagyok recruiter, szoval nekem hiaba is kulditek, foleg azok, akik csak alapfokon - vagy meg annyira sem beszelnek angolul. Az alap fok vagy egy gyengebb tarsalgasi szint talan eleg lenne a munkahoz, viszont keves ahoz, hogy az irasbeli szakmai vizsgat megcsinald.

2012. szeptember 25., kedd

Befejeztem

Befejeztem a magyarokkal, elegem van. A magyarországgal szomszédos országok mindegyikéből örömmel jönnének emberek, és hálásak a segítségért, nem kapom folyamatosan a leugatásokat, szapulásokat olyanoktól, akiknek halvány gőzük sincs semmiről.

Hogy mindenki tisztában legyen vele: nem a munkavállalók a megbízóim, úgyhogy elég.


http://www.kanadakalauz.hu/forum/topic/13

2012. szeptember 23., vasárnap

személyes

Aki a mobilomon akar hívni, annak bocsi, feltettem a kocsim tetejére, majd szépen lecsúszott, és sikeresen áthajtottam rajta. hamarosan pótolom. Skype-n leszek a héten, meg itt is, meg az e-mailen is, és most megyek siratom a telefonomat..

2012. szeptember 16., vasárnap

AKIKRE JELEN PLLANATBAN A LEGNAGYOBB KERESLET VAN

IRON WORKERS:



A pontos meghatározás itt:

http://www30.hrsdc.gc.ca/NOC/English/NOC/2006/QuickSearch.aspx?val65=7264

Itt egy resume sample, de ez csak egy példa. Nagyjából így kell kinéznie, de a tied a te tapasztalataiddal készüljön:

http://www.postjobfree.com/resume/uoy3fb/welder-warehouse-bull-rigging-foreman-concrete-ms
------------------------------------------------------------------------------------------------------------



CARPENTERS



Pontos meghatározás itt:

http://www30.hrsdc.gc.ca/NOC/English/NOC/2006/QuickSearch.aspx?val65=7271

resume sample itt (ne lemásold, írd át a magad gyakorlatára!)

http://www.uscanadajob.com/2011/03/cv-resume-sample-of-carpenter-joiner/
------------------------------------------------------------------------------------------------------------



CONSTRUCTION ESTIMATORS




pontos meghatározás itt:

http://www30.hrsdc.gc.ca/NOC/English/NOC/2006/QuickSearch.aspx?val65=2234

reume sample. (ismét: ne másold, hasonlót írj!)

http://www.bestsampleresume.com/sample-construction-resume/construction-estimator-resume.html
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------



Heavy duty equipment mechanic 



Pontos leírás itt:

http://www30.hrsdc.gc.ca/NOC/English/NOC/2006/QuickSearch.aspx?val65=7312

resume sample itt (ne lemásold, írd át a magad gyakorlatára!)
http://www.jobbankusa.com/resumes/free_samples/examples_templates_formats/heavy_vehicle_mechanic.html
----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Millwright and industrial mechanic



Pontos leírás itt:

http://www30.hrsdc.gc.ca/NOC/English/NOC/2006/QuickSearch.aspx?val65=7311

reume sample. (ismét: ne másold, hasonlót írj!)

http://www.maritimejobs.com/ResumeShow.aspx?ResumeShow=108872

http://www.angelfire.com/ab7/pictures01/JobSearchGuide/job_search_guide/04_resume/sample_resumes/resume_12_-_industrial_mechanic_millwright.htm

http://www.bestsampleresume.com/examples/mechanic/industrial-mechanic.html
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------



Steamfitter and pipefitter 





Pontos leírás itt:

http://www30.hrsdc.gc.ca/NOC/English/NOC/2006/QuickSearch.aspx?val65=7252


reume sample. (ismét: ne másold, hasonlót írj!)


http://www.jobbankusa.com/resumes/free_samples/examples_templates_formats/steamfitter.html
----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Welder



Pontos leírás itt:


http://www30.hrsdc.gc.ca/NOC/English/NOC/2006/QuickSearch.aspx?val65=7265

reume sample. (ismét: ne másold, hasonlót írj!)

http://www.cvtips.com/resumes-and-cvs/welder-sample-resume.html





A mérnökök mint tehcnician tudnak kijönni, később itt regisztrálniuk kell magukat az APEGA-nál:

minden infó itt:

http://www.apegga.org/

https://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:UIqUEAAA6YIJ:www.apega.ca/Applicants/pdf/IEGBrochure.pdf+alberta+engineering+license&hl=hu&gl=hu&pid=bl&srcid=ADGEESjG5nKd1S1lIK4v2dnvd2m6kc0O4HUXUB31gKCdOkqZnor9k81NHGwCcUf_RvARg_-4PXhKffKLaH49TGU5wdlHFDz3KFENnWjDzwTWmt5uE9rd_wUojlNZNsNtNYmgMsWqnv4j&sig=AHIEtbT9VIalFOjoRjEVUEbPVrDrptBJSg&pli=1


Az egészségügyi dolgozóknak is van lehetőség kijönni, mint aid worker, ezt pontosan meg fogom tudni, még türelmet kérek.


Még kellenek cook, chef, és konyhai munkások, erről is október közepe után tudok mindent mondani, mert kb addig tart, ameddig megcsináljuk a szerződéseket, engedélyeket, stb az immigration consultant-al (már konkrétan vannak munkák open MO-val)





Változások

Mivel az alaptermészetem olyan, hogy azt feltételezem mindenkiről, hogy ok nélkül nem bánt, és nem esik nekem, ezért sokszor esem abba a csapdába amibe most is. Én elhiszem, hogy mindenki nagyon gyorsan szeretne túl esni az egészen, azaz jönne minél hamarabb. Azt viszont nem hiszem el, hogy ezért az első reakció sok embernél az, hogy neki esik annak, aki legalább vette a fáradságot arra, hogy foglalkozzzon a magyarokkal és elsősorban úgy, hogy nem akarja róluk a bőrt is lehúzni, és főleg, hogy teljesen legális úton, becsületesen teszi.



Nos ez a változat nem jött be, név nélkül, személyiség nélkül könnyen köpköd bárki. EZÉRT EZENTÚL CSAKIS REGISZTRÁCIÓVAL LEHET A BLOGHOZ HOZZÁSZÓLNI.


Más: szeptembertől új törvénykezés lépett életbe a recruiterek működése kapcsán. Mivel a kanadai recruiterek nagyrésze főleg a minél nagyobb bevételt tűzte ki maga elé célul, és sok - bizonyított esetben - illegális módon pénzt kér a munkavállalóktól, a kanadai kormány az óceánon túlról történő munkavállalók kiközvetítésének engedélyeztetéséhez 25 ezer dolláros biztosítási pénzt kér, és mellette a license-t, ami némi papírmunkával jár. Ezt intézem jelen pillanatban, ehhez kell a weboldal is, amit a kanadai cégek felé kell presentálnom, és természetesen a bevándorlási hivatal ellenőriz, azaz a license kiadása előtt ezt megnézik, és ezért kellett ezzel dolgoznom majd egy hónapot, hogy kész legyen.


Hogy megértéstek még egyszer leírom:

Kanadában munkaközvetítésért TILOS PÉNZT KÉRNI. Csakis az immigration consultantok kérhetnek pénzt, DE ŐK NEM KERESNEK NEKTEK MUNKÁT. NEM AZ A DOLGUK. Emellett még ügyvédek élnek ebből elég zsírosan, tehát ha valakinek van 7000 dollárja ügyvédre, akkor megkérem, hogy engem felejtsem el, keressen ügyvédet, és jöjjön ki azzal (ő sem keres munkát, az a te dolgod), vagy ennél kicsit olcsóbban kereshet immigration consultant, aminek az ára 3-4 ezer dollár, de mint írtam, a  munkát ti keresitek ekkor is, de ez esetben is lehet engem elfelejteni, van nekem éppen elég dolgom anélkül is, hogy magyarázzam miért is időigényes az egész.


Az LMO-hoz, és a nem LMO köteles munkákhoz is kötelező ez:

http://www.tradesecrets.gov.ab.ca/forms_publications/forms/pdf/appl_qual_work_exp.pdf

Mielőtt bárki tévedésbe esne: ezt nem kötelezően a munkaadónak kell fizetni. Sok esetben kifizeti, de sok esetben vért izzadok, mire egyáltalán abba belemegy, hogy a repülőjegyet állja (ami kötelező), inkább görcsöl tovább nem külföldi munkavállalókkal, vagy olyanokkal, akiknek már itt vannak valamilyen work permittel, és átveszik.

Hogy még mit kell a munkaadóknak felvállalni azért, hogy neked nyitott utat adjon, arról nem akarok itt beszámolni, de az tény, hogy rendesen utánuk néznek, és itt sem csak szentek dolgoznak, ezért tartanak ettől is (még akkor is, ha nem kellene, mert ebben az esetben a govanment-et nem azok a dolgok érdeklik mint egy esetleges vizsgálatkor), de félnek. 



Attól is tartanak, ha kijöttök, akkor azonnal leteszitek a license-t, és máris beadhatjátok a letelepedésit, azaz nem lesz arra a cégre szükségetek, aki kihozatott, azaz ő beleinvesztált egy rakat pénzt, hogy megérkezzetek, utána meg szépen leléptek (mert jogotok van hozzá), azaz nekem ezt a kifogást is kezelnem kell, ami nem baromi egyszerű, mert nem ígérhetem, hogy nem történik meg. Egyelőre még nem akkora  a gáz, hogy ezt minden esetben átérezzék a munkaadók, és szívesebben dolgoznak olyan agencykkel, amelyek ezeket a jogaitokat nem vázolják fel, azaz ha olyan munkavállalót kapnak, akik akár évekig robotolnak nekik anélkül, hogy tisztában lennének a saját jogaikkal. 

Most akkor gondolkozzatok el azon, hogy milyen szélmalomharcot vívok itt értetek.


MÁs: RESUME. Az uóbbi pár hónapban kb 6 olyan tárgyalásom volt, ahol a munkaadó azt kérdezte, hogy mi a pokol az a Curriculum Vitae?????

Egyrészt itt a megszokott neve az önéletrajznak a RESUME. Mégis ismerik már nagyobb cégeknél a CV kifejezést is, és mégis akkor miért resume, miért nem curriculum vitae?? Mert a kettő nem ugyanaz:

http://jobsearch.about.com/cs/curriculumvitae/f/cvresume.htm


RENGETEG, RENGETEG olyan önéletrajzot kapok, ahol csak szimplán felsorolva a gyakorlat, de semmi több. Én elküldöm ezeket is, de ne csodálkozzon senki, aki erre még csak azt sem kapja vissza, hogy ugyan menj már. Nekem arra se időm, se kapacitásom, hogy megírjam helyettetek, megteszem, de ezért már kérhetek pénzt, mert kb egy-egy óra egyenként mire végzek vele, de akkor eleve nekem is kell, hogy részletesen tudjam, az előzményeket. Gondolom mindenkinek van arra ideje, hogy tisztességesen leírja, hogy mit csinált az előző munkahelyein, ha nincs rá ideje, akkor nagyon sajnálom: a HR-esnek nem lesz arra ideje, hogy egyáltalán figyelmet fordítson rá.

Aki tud, mellékeljen jpg file-ban referencia képeket amelyeket szintén elkeresztel a saját nevével, hogy utána nekem ne kelljen átnevezgetnem mindegyiket külön-külön. Mert nem fogom, és nem is csatolom. 


ÚJRA LEÍROM, HOGY AZON ÖNÉLETRAJZOKAT AMELYEKNEK A CÍMÉBEN NINCS BENNE A MEGPÁLYÁZANDÓ SZAKMA (ANGOLUL), ÉS A BEKÜLDŐ NEVE, AZT KI SEM NYITOM. 






2012. szeptember 12., szerda

Kömüves szükséges Edmontonba, föleg betonozásra. A cég rendelkezik LMO-val. CAD 17.50-21.00/ora
ANGOL TUDAS SZUKSEGES! Nem fontos a kömüves szakmunkas bizonyitvany, de epitoipari gyakorlat - foleg betonozas - szukseges.
Ha valakit érdekel, hagyja meg itt az e-mail-jet es kuldom az infot.

Zsolt

2012. augusztus 21., kedd

Angol Nyelv - Milyen szinten?

Nagyon sokan kérdezitek, hogy milyen szintü angol nyelv szükséges?
A válasz nagyon egyszerü: Olyan szinten kell beszélni, írni, olvasni az angolt, hogy 6 hónapon belül az adott szakmában sikeresen tudj egy írásbeli vizsgát tenni. 
Nem kell Shakespeare-t fordítanod, de a 100-120 szakmai kerdésböl több, mint 70 %-ra helyesen kell válaszolnod ahoz, hogy megkapd a "Red Seal" minösítést- ami megfelel a kanadai szakmunkás vizsgának.
Ha úgy gondolod, hogy erre képes vagy, akkor nem kell félned egy telefonos vagy Skype-os interview-tól sem.
Szóval az, ha már tudsz bélyeget kérni a pékségben vagy kiflit a postán, még mindig nagyon kevés, mivel a fenti vizsga ELKERÜLHETETLEN a "skilled worker" kategóriában.

Itt van néhany minta az esetleges kérdésekböl. Ez egy jó teszt az angolhoz és a szakmai ismeretekhez is.

Autoszerelö:

http://www.tradesecrets.gov.ab.ca/trades/pdf/trade_practice_exams/009_IP_PracticeExam.pdf

Asztalos:

http://www.tradesecrets.gov.ab.ca/trades/pdf/trade_practice_exams/002_IP_PracticeExam.pdf

Villanyszerelö:

http://www.tradesecrets.gov.ab.ca/trades/pdf/trade_practice_exams/003_IP_PracticeExam.pdf

Hegesztö:

http://www.tradesecrets.gov.ab.ca/trades/pdf/trade_practice_exams/012_IP_PracticeExam.pdf

Vizvezeték szerelö:

http://www.tradesecrets.gov.ab.ca/trades/pdf/trade_practice_exams/006_IP_PracticeExam.pdf


2012. augusztus 16., csütörtök

Kérdések, kérdések, kérdések, és a helyzet most

Először is azzal kezdeném, hogy eltüntem egy kis időre, mert csinálom a weboldalamat. A helyzet az az, hogy rengeteg munka van, és ezeket legtöbbször ügynökségeken keresztül akarják feltölteni. Az ügynökségeken meg nem tudom, hogy igazából mit is csinálnak, mert kb. 2. hónapja küldtem el vagy 4 önéletrajzot egy munkára az egyik ilyen ügynökségnek, de még most jutottak odáig, hogy megnézték őket.



Tehát: HA BÁRMI HÍR VAN, AKKOR TE LESZEL AZ ELSŐ AKINEK SZÓLOK, HA 30X KÉRDEZED MEG, AKKOR CSAK ANNYIT ÉRSZ EL VELE, HOGY 30X FOG A SZEMEM UGRÁLNI AZ IDEGTŐL.

Nekem sem tetszik ez, legalább annyira nem, mint nektek, mert legalább egy jobinterview kell ahhoz, hogy én egyáltalán valami pénzt lássak az egészből, így én jelen pillanatban vatikáni valutában kapom a fizetségemet, ami már kezd kissé idegessé tenni. De ugye ezzel nem sokat érek el, tehát ki kellett találnom a megoldást, mert sajnos tovább így nem igazán tudom ezt csinálni, ugyanis éppen két helyen állok alkalmazás előtt, és akkor lesz belőle valami ha végre a startvonalnál előtt álló munkavállalókból befutók lesznek.

Azt gondoltam ki, hogy ez az egész ügynökség-rendszer egy kissé akadozó (főleg ismerve azt, hogy nem is nagyon csipkedik magukat, hiszen ők már akkor felmarkolják a pénzt, amikor megkötik a szerződést a munkaadóval, ráérnek vele vakarózni)
Ez nem jó sem a munkaadónak, sem a munkavállalónak, rugalmasabb, nyitottab, hatékonyabb módszer kell. Lévén már magam lebonyolítottam néhány hatalmas fesztivált, és így a szervezés, marketing, egyáltalán az áttekintés nem okoz problémát, és én aztán nagyon is motiválttá váltam a gyorsaság terén, így kitaláltam, hogy hogyan is csináljam ezt meg, hogy mindkét félnek jobb, gyorsabb, és hatékonyabb legyen, és én végre lássam mindennek a végét.
Ezért kezdtem el a saját elgondolásom alapján felépíteni a weboldalamat, és kiajánlani benneteket.

Nos az elmúlt napokban tehát weboldalt gyártottam, ami még nincs kész, lévén ez nem az, amiben járatos vagyok, és egyedül csinálom egy olyan géppel, amire valaki nagyon kedves jelentkező virust küldött, így aztán hangos szentségelések, és a magyar káromkodások felvonultatása közben úgy félóránként kell újra indítani, de haladok. tegnap tettem fel az önéletrajzokat, és most elmondom utoljára:



Az önéletrajz címe a jelentkező saját neve, és a szakma angolul, amire jelentkezik. Ha megint így jön valami, hogy CV, meg CV angol, meg kanadai munka, meg Zola1113421rtsfa, meg hasonlók, akkor aki küldte arról is mondjon le, hogy egyáltalán kinyitom. Ma hajnal 4-ig nyitogattam, pakolásztam, átneveztem. Nos, a hátam közepére sem, ráadásul az idő ami elmegy erre, mehetne másra is.



Az oldalsó hozzászólásokkal kapcsolatban:

Kérek mindenkit, hogy legalább minimálisan olvasson vissza mielőtt kérdez, mert nem, nem szeretek leírni mindent ezerszer, sokkal többet érne el az illető, ha alaposan elolvasna mindent, majd az olvasottak alapján elküldené az önéletrajzát, és elküldené nekem. mert akkor már kipakolnám, és nem azzal foglalkoznék, hogy megint magyarázzam, ami már világosan leírva az oldalon van nem is egyszer.
Én megértem, hogy sok kérdés merül fel bennetek, de sok kérdésre már ott a válasz valahol. Azt is megértem, hogy azt gondoljátok, ha kedvesen előzetesen feltérképezitek a helyzetet, akkor talán nagyobb az esély..nem tudom.  Számomra azért nagyjából mindenki egyforma, tehát az sem kerül hátrányba, aki nem ír egy árva szót sem, csak küldi a megfelelő önéletrajzot. Nagyon sok igazán kedves, és értékes emberrel tudtam beszélgetni, de sajnos erre van a legkevesebb időm, mert csak két kezem van, azaz egyszerre egy embernek tudok válaszolni, de közben a skype is állandóan cseng, mert mindenki tudni akarja, hogy MIKOR MÁR??? , de közben az resume-kat is rendbe kell hoznom, organizálnom kell, átneveznem, és keresnem a lehetséges munkáltatókat.
Tehát akkor kérdezz, ha nem látsz választ a kérdésedre.



A craiglist-el kapcsolatban: 

egy sima hirdetési oldal. Igazából már nem olyan jó, a kijiji jobb, de mint mondtam már, a HR-esek is úsznak a munkában, de csak akkor kapnak LMO-t, ha két hétig minimum hirdetik. Akkor most gondolkodjatok el, hogy mennyire mentek velük. Láthatóan vannak is nálam okosabbak, csak azt nem tudom, hogy mégis miért nem ők baszakodnak az önéletrajzokkal hajnalokig. mert ez nem úgy megy, hogy bumm bele, hanem azokra a helyekre be is kell jutni sokszor megmászva a különböző poziciókban levő órabérben dolgozókat, mire végre oda jut az ember, hogy döntőképes valakinek az asztalára tudja tenni a jelentkezők önéletrajzát. Minél nagyobb egy cég, annál több agytrösztöt fizetnek órabérben. Csak egy példa: egy barátnőm munkahelyére most vettek fel egy recruitert 70ezres éves fizetéssel. 2 hónap alatt nem volt képes a fickó egyetlen hirdetést sem feladni, és egyetlen egy resume-t ki nem nyitott. Nos, mint mondtam: azért lehet próbálkozni, sok szerencsét hozzá, hogy az ilyeneket kikerüljétek.






Most kik kellenek? (mint mondtam volt, nem tudom, hogy mikor lesz válasz, de ezekre van érdeklődés)



IT szakemberek (Vancouverbe)


Civil engineers (hogy kik ezek, itt megnézhetitek a listát: http://www5.hrsdc.gc.ca/noc/english/noc/2011/QuickSearch.aspx?val65=2131


Még kell pék (sokból akar válogatni)

Festők

És várom az építőiparban dolgozókat.




Miben tudnátok nekem segíteni?

Először is az önéletrajz: wordben kérem (tudom, a Pdf szebb, de én mégis inkább wordben akarom, megvan rá az okom, mégpedig az, hogy amikor kiajánlom, meg szeretném mutatni, de mivel nem akarom a fát magam alatt vágni, a kapcsolat adatokat szeretném levenni, és ezt csak word-ben tudom megoldani. Mivel nem tőletek kapok pénzt, hanem a munkaadóktól, így ez a feltételem, így nem tudnak kikerülni, viszont nem zsákbamacskát vesznek, mint egyébb más ügynökségeknél)

Az önéletrajz címe: név+ megpályázott állás

a wordpad nem jó!!!!!!!! Ma 12-t kellett áttennem word-be, majd szövegszerkesztenem... NINCS ERRE IDŐM!!   Az önéletrajz nem jó jpg file-ban sem, azaz az sem jó, ha bescannelitek. WORD vagy OPPEN OFFICE (ha nincs word programotok. Ez ingyenes, bárki számára letölthető  akár innen: http://www.openoffice.org/hu/about-downloads.html, nagyon jó kis program.


Ha vannak referencia képeitek, akkor az nagyon jó!!!!!!!!! Csak a kép címének adjátok meg a neveteket, mert a végén lesz valamelyik folderemben 630db 001jpg file-om, mind mástól, azaz akkor aztán végképpen nem tudom, hogy kitől kaptam, márpedig az esélyt nagyon meg tudja növelni, mert sok esetben az elvégzett munka látványa többet ér, mint maga az önéletrajz.


2012. augusztus 13., hétfő

Néhány tisztázandó kérdés GYIK







Van néhány dolog, amit el kell mondanom. Az első, és legfontosabb az az, hogy én csupán a fejvadász vagyok, azaz nem én veszlek fel benneteket, és nem is az én dolgom, feladatom, hogy a papírmunkát intézzem. (szeretném, de nem tehetem)


Tehát GYIK:


Történt-e már valami az önéletrajzommal kapcsolatban:

Ha nem szólok, nem jelentkezem, akkor az két dolgo miatt lehetséges:
Olyan a szakmád, hogy még nem találtam rá olyan munkaadót, aki vagy hajlandó ilyen munkakörben LMO-t kérni,
Vagy már elküldtem az önéletrajzodat, de még kotlanak rajta


Felvettek, vagy sem?

Ezt neked kell letisztáznod a jobinterview alatt


Miért nem küldik még a papírokat?

Nem tudom. Szintén nem az én asztalom, amint a jobinterview-d megtörtént, és pozitív eredménnyel, már nem hozzám tartoztok, minden továbbiakkal kapcsolatos kérdés ahhoz tartozik, aki felvett.

Azt tudnotok kell, hogy az egész folyamat lassú. Több okból is. Először is azért mert mint minden más országban, az állami hivatalok nem kapkodnak el semmit. Márpedig ahhoz, hogy hivatalos munkavállalóként gyere ki, aállami hivatalokon keresztül kell intézni mindent.

A megszokott eljárás az az, hogy az egency-k megkereseik a leendő munkavállalókat, elindítják az LMO-t (tehát a cég még mindenféle jelentkező nélkül beadja az igényt a Service Canada-hoz, hogy szeretne külföldről munkaerőt), és ezután kezdik emghirdetni az állást (nem találom benne a logikát, de ez van. Én más módszerrel dolgozom, de erről később, az első madarak még ezzel a módszerrel jönnek).

Tehát van egy cég, aminek lehetősége van külföldre meghirdetni az állást. Amint rádtalál, minden adatodat leadja a Service canada-hoz, ahol ismét kotlanak rajta egy sort (kb egy hónap), és rákerül a neved, hurrá, megkaptad a munkát.

Csakhogy először neked be kell szerezned a szükséges papírokat (igazolás, bizonyítványok, azok hiteles fordítása, stb), és mivel ez is egy jó kis paksaméta, ezzel is el lehet vacakolni eleget, és ha valamivel el lehet, azzal el is vacakolnak itt Kanadában, tehát : TÜRELEM
Mégpedig azért vacakolnak el, mert veled ellentétben nekik nem sürgős. Én sem szeretem ezt, én is jobban szeretem, ha valami halad, és gyorsan, de ez ellen nem sokat tehetek.

Az én dolgom az az, hogy ha lehetőségetek van, azt megkaphassátok. tehát odatolom az önéletrajzotokat a megfelelő helyekre, a megfelelő emberek asztalára, a többi rajtatok áll, vagy bukik.

Egyelőre ez volt a dolgom, most azon dolgozom, hogy ennél többet tehessek. De hiába kérdezitek tőlem százsoron, hogy mi van?? ha már megvolt a jobinterview-d, akkor onnantól kezdve én már nem tudom, hogy mi van.

Az Illuminate Canada-val nem dolgozom tovább. Közös megegyezéssel elküldük egymás oda, ahová szerettük volna, tehát oda nem keresek több embert, de ettől függetlenül más fejvadász cégekkel ugyanúgy dolgozom, és egy nagyon nagy építőipari céggel is, azaz munka lesz, és megpróbálom a papírmunkát is lerövidíteni, azaz megoldani úgy, hogy ne kelljen felesleges köröket futnotok az agytröszt kanadai alkalmazott miatt. Nos akkor majd lehet velem kajabálni, hogy miért is nem küldöm én a papírokat, mert akkor már az én saram lesz, sé akkor jogos a kérdés.


Mi lesz, ha megérkezem?


Fontos, nagyon fontos kérdése a jobinterview-nak. Rá kell kérdeznetek a relocation coordination-ra. Sok esetben a cég, sok esetben a fejvadász cég intézi.




2012. augusztus 5., vasárnap

Újabb hírek, munkák, változások




Holnap reggel (itteni idő szerint) felteszem az újabb kereséseket, van néhány változás, van amire per pillanat már nincs szükség, és van amire eddig nem volt, most van. MA nem dolgozom. SEMMIT. A gyerekeimmel leszek, holnap már teljes erőbedobással, de közben el kell készítenem a másik weboldalamat, és ide is leírom az újabb fejleményeket. Tehát ma se a skype-n, se e-mail-en, se ezen a blogon nem tudok válaszolni senkinek.

2012. július 24., kedd

Takarítói állás NINCS tovább




A takarítói állás egyelőre szünetel, nem kellenek Európából emberek takarítani. További kérdések elkerülése végett: MINDEN MUNKÁHOZ KELL AZ ANGOL. TAKARÍTÓIHOZ IS KELLETT. NINCS OLYAN, HOGY EHHEZ KELL, AHHOZ NEM KELL. ANGOL NYELVTERÜLETEN NEM LEHET DOLGOZNI ÚGY, HOGY NEM BESZÉLED AZ ANGOLT. MINDENKI GONDOLKODJON EL AZON, HOGY VAJON MIÉRT VEZETTÉK BE EZT A TÖRVÉNYT, KÖZBEN JUSSON ESZÉBE AZ ÁTVERÉSEK SOROZATA, ÉS AZ, HOGY HOGYAN AKAR ALÁÍRNI BÁRMILYEN MUNKASZERZŐDÉST, HA NEM ÉRTI AZT, AMI ABBAN LEFEKTETVE VAN.

2012. július 19., csütörtök

Hogyan is történik ez az egész dolog? Kanadai munkavállalás.




Azért, hogy tisztában legyetek azzal, hogy hogyan is történik az egész munkavállalas, kiutazás, letelepedés dolog. Megpróbálom újra, részletesebben elmagyarázni. Mivel mi is igy jöttünk Kanadába, a saját tapasztalataim írom le: 

1,
a.:  Önmagadnak találsz munkát, böngészed a Kanadai munka hirdetéseket, esetleg felraksz egy gyilkos önéletrajzot a netre és reméled, hogy ráharapnak…
 b.:  Elküldöd az önéletrajzod egy fejvadásznak (mint pl. a Katalin), aki remélhetöleg már kapcsolatban áll cégekkel, és hagyod, hogy neked dolgozzon – ez a gyorsabb és egyszerübb út.

Akár az “a” vagy “b” alapján van egy munkaajánlatod, a cég képviselöje csinál veled egy  -vagy több- telefonos interview-t és ugy találja, hogy hasznos tagja lennél a cégénél,  elöbb szóbeli ajanlatot tesz, ami számodra elönyös, elfogadható.  Ekkor megkér, hogy menj fel az Apprenticeship Board of Alberta weblapjára, onnan nyomtasd ki a “Work Experience” kérdöívet, töltsd ki (angolul!)  csinálj másolatot minden (szakmához függö!) bizonyítványodról, fordittasd le angolra egy hivatalos fordítóval,

Dokumentum lista:

- másolat a bizonyitvany(ok)rol es  másolat a hiteles forditásról   (az eredetit tartsd meg!) Kérjétek meg a forditót, hogy írja rá a másolatra a következöt :
  “This is a true copy and translation of the original document”, majd írja alá és pecsételje le.
- kinyomtatni, kitölteni a “QUALIFICATION CERTIFICATE PROGRAM / WORK EXPERIENCE APPLICATION”, (6 oldal) a www.tradesecrets.gov.ab.ca   
az 5-ik lapot üresen hagyod, a legtöbb cég kifizeti a CAD 450.00-t az államnak azért, hogy leellenörizzek, valóban megfelelsz-e az adott munkara?
Válaszolj minden kérdésre helyesen! Ha rosszul töltöd ki, csak az idöt fogja neked húzni, esetleg a jövendöbeli fönököd zsebéböl kidobsz $450.00-et, aminek nem fog örülni.
- másolat az utleveled azon oldaláról, ami a személyes adataid tartalmazza, foto, név, stb.
Ezeket berakod egy boritékba és elküldöd vagy a fejvadászodnak, vagy direkt a cégnek, ezt majd ök tudatják veled.

2,
Az Alberta Apprenticeship and industrial Training (AAIT) hivatal elkezd egy “nyomozást” felhivja a volt vagy jelenlegi munkaadóidat és kifaggatja öket, hogy tulajdonképpen mit is csinaltál te pontosan amig náluk voltál alkalmazásban? Nem az fogja öket érdekelni, hogy  milyen munkás vagy, hanem a pontos munkaköröd, és az, hogy mennyi idöt töltöttél el az adott munkában.  Vezetöi tevékenység, tanfolyamok NEM SZÁMÍTANAK BELE A GYAKORLATI IDÖBE! Nem érdekli öket az, hogy a volt munkaadód bejelentett-e, fizetett-e járulékokat a munkabéred utan, csak az érdekli öket, hogy mit és meddig csináltál.
Miután úgy döntöttek, hogy megfelelsz az adott munkára, kiadnak egy határozatot a munkaadónak, amely dokumentumhoz neked is jogod van, szoval elkérheted az eredetit.
Ez feljogosít arra, hogy Kanadaban az adott szakmaban dolgozhatsz, ha a szakma minösitett, akkor 6 honapon belül vizsgát kell tenned.


3,
Miután ezt a határozatot megkapta a jövendöbeli alkalmazód, hozzácsatolják a neved és az adataid a már meglévö LMO (Labor Market Opinion)-hoz.
Valoszinüleg mégegyszer egyeztetnek veled adatokat, hogy hibátlan legyen, mivel ez az egyik legfontosabb dokumentum a munkavállalói vizumhoz. Például ha bárhol félrebetüzték a neved – mivel magyar neveink nem egyszerüek az angol anyanyelvüeknek – itt az idö, hogy kijavitsák, hasonlóképp a dátumokkal. Itt a  Honap/Nap/Év formátumot használják, de a kérdöiveken az általuk kért formátumot használjátok, PL.: YYYY/MM/DD

Amint ez megtörtént, elküldik az LMO, Qualification Letter és a munkaszerzödés masolatát – valószinüleg e-mailben. Ezzel a cég megtette a magáét, most újra rajtad a sor.


4,
A következö papir(oka)t kell beszerezned és angolra fordittatnod:
-kivonat a bünügyi nyilvántartásból. Ez NEM AZ ERKÖLCSI BIZONYÍTVÁNY! A BM adja ki. (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 
Bűnügyi Nyilvántartó Hatóság, 
H-1476 Budapest Pf. 380
-kitölteni és kinyomtatni a CIC oldalárol a vizumkérö lapokat ÉS A SZÜKSÉGES TÁMOGATÓ DOKUMENTUMOKAT, pl. házastársi nyilatkozat, e nélkül nem tudod majd kihozni a párod!!
-szerezz be 4 fotot, ami megfelel a CIC honlapján leirtaknak  (ha jol emlekszem, a foto adatai a vizumkérö lapon is megtalálható.
- A vizum kérelem utolso lapja egy “document checklist”, ezen leellenörizheted, hogy megvan-e minden szükséges papir,  itt pipálj ki minden rublikát amihez megvan a kért dolog és tedd bele egy nagyméretü boritékba, a Checklist legyen legfelül.  A vizumkérö lapok egyikén less egy pár nagyméretü vonalkód, ezt se hagyd ki!
Elvileg most mindened megvan, ami a vizumkérelemhez szükséges, kivéve a 125.00 Kanadai dollar, amit vagy a CIC altal meghatározott számlára kell befizetned, hivatalos bank csekken feladnod,  vagy személyesen befizetni a Kanadai Követségen.
Ha a pároddal ill. családdal együtt akartok jönni, akkor nekik is célszerü megkérned a vizumot, egyebként ök bármikor utánnad jöhetnek, ha van egy másolatuk a te vizumodról, akkor a Kanadaba érkezésükkor ezt be kell mutatniuk és ök is megkapjak a munkavállalói ill.  diák vizumokat, természetesen a $125 work visa fee és $100 student visa fee befizetése után. Célszerü erre felkészülni es a megfelelö összeget Kanadai dollárban maguknál tartani.

Az ügyintézés (postán beküldött jelentkezésnél) kb. 3 hónap, bár ez függ a követség leterheltségétöl.

5,
Elvileg minden jól ment és megkaptad a vizumod – vagyis egy darab papirt, aminek bemutatásakor a bevándorlási tiszt majd kiállitja a vizumot miután megérkeztél Kanadaba. Ennek a papirnak van egy érvényességi ideje, a lejárata elött meg kell érkezned Kanadába, egyebként az egész dolgot ujra kell csinálnod. Ha jól emlékszem az én esetemben ez 60 nap volt.
 Erröl célszerü értesitened a jövendöbeli munkaadód, ezenkivül egyeztetthettek a kiutazás dátumáról, valamint arról, hogy ök veszik-e neked a jegyed, vagy kiutazásod után visszatéritik? Ha az utobbiban egyeztek meg, tartsd meg a jegyed es a számlád. A cégnek ki kell fizetnie az utazásod, erre az állam kötelezi öket, csakúgy, mint a vizum diját, mivel az is a kiutazás költsége.

Mielött kiutazol, ajánlom a következöket:

1.  Szerezz be egy igazolást a biztositodtól arról, hogy te voltál Magyarország legjobb soförje, hosszú-hosszú evek ota, ezt fordittasd le angolra, egyebként úgy kezded majd itt a gépkocsi vezetést, mint egy 16 éves teljesen új vezetö, a lehetö legmagasabb biztositással, ami lehet akar 4-5000 $/év is (teljes körü) 1000-1200/ev helyett (a kötelezö ettöl olcsóbb).  Kanada elfogad néhany jogositványt pl. Német, Angol..stb és nem kell ujra vizsgáznod, sajnos a Magyar nem tartozik ezek közé.

2.     Ha pl. szeretsz vagy itt is szeretnél vadászni, fegyvert tartani,  hozz magaddal még egy kivonatot a bünügyi nyilvántartásbol, hivatalosan angolra forditva, ez szükséges az engedélyhez.  Ezért egyszer már sorba kellett állnod a vizum kérelemhez, kérj 2 db-ot.

3.     Ha gyermeked is elkisér, keresd meg az oltási papirjait, ezt a legtöbb iskola kérni fogja.  

4.      Ha tervezed azt, hogy nagyobb mennyiségü személyes dolgot is magaddal hozol, esetleg késöbb fogsz erre sort keriteni, csinalj egy listát mindenröl, (pl. 1 db. bör fotel, értéke: $ 150-,  10 pár zokni, $ 10-, stb.) Müszaki cikkeknek, jármüveknek kell a gyári ill. alváz száma is. Ha ez a listád megvan és bemutatod a határon a vám hivatalban (NEM A BEVÁNDORLÁSNAK!), akkor nem kell semmire vámot és adót fizetned, még akkor sem, ha ezek a dolgok majd késöbb követnek egy konténerben! Ami nem kerül a listára és ugy gondolod, hogy mégis behozod, ez vám és adó köteles lesz.  A lényeg, hogy legyen egy listád, és miután vegeztél a bevándorlásnál, keresd meg a vámhivatalt, ott lesz pár perc sétára az is, és mutasd be a tisztnek a papirod, mond neki, hogy work visad van, és költözöl ki a cuccaiddal, ezeket akarod hozni, es kéne rá egy pecsét vagy egy aláirás. Lehet kérdez olyasmit, hogy van-e a listán fegyver, tiltott drog, esetleg egyéb tiltott dolog, és ha a válaszod NEM, akkor meg sem nézi, csak jováhagyja. Egyébként fegyvert is lehet behozni, csak macerásabb, viszont szerepelnie kell a listán.



Szoval megérkezel mondjuk a Toronto-i Nemzetközi reptérre, sorban állsz a bevandorláshoz, kezedben az útleveled, papirod a követségröl, a munkaadód cime, telefonszáma, munka szerzödésed, amiket átadsz a tisztnek, mosolyogva, tisztelettel válaszolsz a kérdéseire, majd ö kinyomtatja a vizumod es betüzi az utleveledbe.
FONTOS!: nézd meg, hogy a vizumod lejárati ideje egy év az érkezésed dátumátol, az enyém elrontották, es ha már eljöttél a tiszttöl nem mehetsz vissza, hanem menned kell a városba valamelyik bevándorlási irodába, hogy javítsák ki….  Egyszerübb itt megnézni, hogy minden rendben van-e, beleértve a neved pontos betüzését a dátumon kivül. Ha bármi kérdésed van, csak nyugodtan kérdezz.

Ezután mehetsz a vámosokhoz a fent emlitett listáddal, majd a csatlakozásodhoz Alberta felé. Ott már elvileg várni fognak rád – az elözetes megbeszélésetek alapjan.

A következö pár napban Social Insurance Number-t (TB szám) kell kérned, ez fontos a munkádhoz, bankhoz, etc.. is, bankszámlát kell nyitnod, és legalább egy albertai személyi kártyát kérned (amig nem lesz jogositványod), hogy ne kelljen mindenhová utlevéllel menned.  Kérd meg a céged HR emberét, hogy adjon kérölapot az Alberta Healthcare kártyához, ez azonnal jár a külföldi munkavállaloknak (fontos az orvosi ellátáshoz, egyébként neked kell fizetni érte), a kiegészitö biztositásokat csak 3 hónap múlva kaphatsz.

     
Ne felejtsd el, hogy amennyiben a szakmád a “regulated” kategoriába tartozik (a legtöbb szakma az), 6 honapon belül egy írásbeli vizsgát kell tenned, ez nagyon fontos, hogy itt maradhass! Emlékeztesd öket, hogy ne felejtsék el! A vizsga költségét is a cég fizeti, de ha nem felelsz meg, a pótvizsgáért már neked kell fizetni, és több lehetöséged nem lesz! A sikeres vizsga után kb. 4-6 héttel kapod meg a "Provincial Nominee" levelet Albertától, amiben felhívják a figyelmed arra, hogy ha szeretnél Albertában letelepedni, akkor ök szivesen szponzoralnak a "Provincial Nominee" programon belül az állandó letelepedéshez. Ha élni akarsz ezzel a lehetöséggel, akkor küld el nekik a kért dokumentumokat, ha minden rendben a kérelemmel, akkor kb. 2-4 héten belül megkapod a szükséges dokumentumot, ami alapján beküldheted jelentkezésed az állando tartozkodáshoz.
Sok sikert kivánok!


Ha bármi kérdésetek van, jelezzétek a blogon. Nem vagyok bevándorlási, jogi, munkaügyi vagy vámügyi tanacsadó, az ilyen ügyekben keressétek meg a megfelelö hivatalos honlapot, munkával kapcsolatban pedig Katalint.
A fent emlitett illetékek, ügyintézési dijak bármikor megváltozhatnak, ellenörizzetek a hivatalos honlapokat az aktuális díjakról.  Jelenleg, 2012 Juliusában ezek voltak érvényben. 

2012. július 18., szerda

Dubaiba munkák








ERD Drilling engineer

Job description

The  island Drilling ERD Engineer is responsible for the planning and design of the ERD/MRC wells on the artificial islands. responsibilities also include special projects related to islands operations.

Minimum requirements:

Degree in relevant Engineering discipline such as petroleum or Mechanical
Minimum 7 years drilling experience and knowledge
computing skills including Ms office
Knowledge of Drilling information Management System (DIMS)
Safety training
Drilling Engineering school
ERD drilling school (K&M or equivament)


Minimum Requirements (continued):

Casing Design
Fundamental is casing flotation technique
Drilling Fluids technology
Wellbore Stability for ERD drilling
Pore Pressure and Fracture Gradient technology
Drill String Design/Torque and Drag Modeling for ERD wells
ERD/Directional drilling
Bit design and Hydraulics
Good understanding of drillstring  vibrations and mitigation's
Understanding of key ROP limiters in ERD wells.
Hole Cleaning and ECD behavior in ERD wells
Drilling Problem Solving (Lost returns, Stuck Pipe, Hole Instability)
Well control
Blowout Prevention Equipment and Testing
Basic Open hole and cased Hole Logging
Risk Assessment
Fundamental Geology
Fundamental reservoir Engineering
Technical Writing

Independence of operations and Decision.making Authority:

Responsible for ensuring drilling programs and cost estimates are provided in a timely manner
Decides priorities in new ideas and technology and provide expertise in the function area to achieve required performance standards


Organizational Relationship (Work Contacts):

Contact with other Well Operations Sections and Groups (Teams), principally the Drilling and Completions Operations Section, on a daily basis ensure provision of drilling programs and cost estimates.
Contact with service Companies when necessary


ERD Drilling Specialist 


The Islands Drilling ERD Engineering Specialist will act as the technical champion to guide and assist the drilling and completion engineers in the design and process of implementing ERD technology for the Island ERD project.

Minimum Requirement:

Degree in relevant Engineering discipline such as petroleum or Mechanical
Minimum 10 years experience and knowledge of drilling engineering functions.
Minimum 5 years experience in work related to extended-reach or high angle drilling activities.
Computing skills including Ms Office
Knowledge of drilling software applications
Prior work experience as ERD Drilling Specialist (Desired)
ERD drilling school (k&M or equivalent)
Leadership training
Able to demonstrate  proficient level in the following skillls:


  • ERD casing and tubing design
  • Good understanding of ERD/MRC completion techniques and technology
  • Design & Execution of casing flotation technique
  • Drilling Fluids Technology (water Base, Oil base and Drill-in fluids)
  • High angle Cementing technology
  • Wellbore Stability (Clear understanding of surge & swab implications on wellbore stability and well control for ERD wells)
  • Pore Pressure and Fracture Gradient Technology
  • Drill String Design/Torque and Drag Modeling for ERD wells (Clear understanding of buckling and torque behaviors in ERD wells)
  • ERD/ directional Drilling and ERD anti-collision  analysis and avoidance
  • Bit Design and Hydraulics
  • Good understanding off drill string vibrations and mitigation's
  • Understanding of key ROIP limiters in ERD wells
  • Hole Cleaning and ECD behavior in ERD wells
  • Drilling Problem Solving (Lost returns, Stuck Pipe, Hole Instability)
  • Drill String Inspection for ERD Applications
  • Open hole and Cased Hole logging including coil tubing deployment
  • Ability to lead Risk Assessment Teams
  • Fundamental Geology
  • Fundamental Reservoir Engineering
  • Advanced Technical Writing


 Independence of operations and Decision-making Authority:



  • Provide technical advice in critical design and operational activities
  • Decides priorities, bring in new ideas and technology and provide expertise in the function area to achieve required performance standards
Organizational Relationship (Work Contacts):

Participate along with drilling engineer in meetings held with other disciplines as part of the well delivery process.
Contact with other Drilling Sections and Groups (Teams), principally the Drilling and Completions Operations and technology Sections on a daily basis to ensure technical sounded solutions are achived
Contacts with Service Companies when necessary

I












Újabb keresett szakmák

Pék:




Követelmények:

10 év gyakorlat

Vezetői tapasztalat

kb 1000 kézzel gyártott kenyér naponta

Rozs, gluténmentes, és Organikus kenyérgyártásban szerzett tapasztalat

Magyar származás

Munka Dubai-ban









ERD Drilling Supervisor

The ERD Drilling supervisor provides day-to-day on site leadership and supervision of all drilling, completions and workover operations and is responsible for the safe and efficient execution of the drilling program


Ensures that company HSE policies, procedures regulations and objectives are effectively implemented
Responsible for strict adherence to all company systems, procedures, standards safety rules and regulations by all Company personnel and contractors on-site
Responsible for reporting, investigations and follow-up of all accidents and near misses on-site and effective/lasting closure.
Responsible for performing site emergency plans and organizes regular emergency exercises and drills on-site and timely reporting on DDR.
Responsible for rig moves and rig positioning with proper Risk assessment and mitigation plans.
Primary contact with rig and third-party personnel at the rig site to ensure operations are performed in accordance with the drilling program in a safe and cost-effective manner.
Organizes and orders the necesarry services and equipment and surplus materials to Company stores upon completion of well operations.
Ensures safe and timely return of equipment and surplus materials to Company stores upon completion of well operations
Responsible for HSE procedures being continuously enforced, and for making effective decisions in emergency situations. Ensures that safety regulations and practices are respected and followed by all personnel on rig site including drilling contractor and Service Company employees.
Ensures operations comply with the Standard Drilling Instructions (SDI) and drilling Safety Instructions (DSI) manuals and SIMOPS procedures.
Regulatory inspects rig and third-party equipment for adequate maintenance. Maintains inventory of all equipment/materials/supplies and spare parts and report on DDR.
Ensures potential pollution control problems are considered and relative contingency plans are understood by rig and third party personnel.
Ensures that safety drills/tests/ are conducted on rig site as per company plan and procedures and reported. Investigates accidents/incidents and follow-up on action plan until fully closed.
Liaises with Field Production for island site inspection prior to rig move. Ensures safe handover of well area of island at beginning and completion of drilling activities (SIMOPS)
Ensures assigned relief is well informed (hand-over notes) of current situation and agrees with plans developed/implemented. Ensure all instructions ti Rig manager is via written instructions
Ensures effectiveness of onsite risk assessments and implements mitigation's and follow up actions.
Cooperates with the island Drilling Engineering Team in the development of ERD Operations manuals.
Monitors less experienced Drilling Supervisors and Engineers
Relieves for the Island Drilling Operations Team Leader as needed.

Organizational Relationships (Work Contacts):

Contact with other Well Operations Sections and Groups (Teams), principally the D&C, WES Engineering Section, on a daily basis to ensure execution of the drilling programs.
Contact with support Services as required.
Contact with Service Companies when necessary.

independence of Operations and Decision-making Authority:

Responsible for ensuring the well Operations programs are executed in safe and efficient manner consistent with best practices for ERD Drilling Operation.
Decides priorities bring in new ideas and technology and provide expertise in the function area to achieve required performance standards.
Responsible for all site intiated MOCs and Risk Assessments for critical operations

Minimum Requirements:

Completion of secondary education (12 years)
Degree from Technology College Including computer skills
Degree in relevant Engineering discipline, such as Petroleum or Mechanical (Desired)
Minimum four to eight years experience, job level will be based on total qualifications .
Three years experience in operations related ti Directional/ERD drilling, completion and workover activities (Desired).
Computing skills including MS Office.
Knowledge of Drilling Information management system (DIMS)
Leadership Training
Safety training including:
Hazardous Operations
H2S Safety
First Aid
Hazards Communications
Lock-out Tag-out Procedures, Permit to Work (PTW), Personal Protective Equipment
Offshore Survival
Incident Investigation
Job Safety Analysis (JSA), Safety Leadership, Safety Management, Health Inspection

Base skills Including:

Fundamentals of Drilling and Completions Technology
Abnormal pressure Detection
Blowout Prevention Equipment and Testing, and Well Control
Fundamentals of Geology
Risk Assessment and Technical Writing